Szeretettel ajánlom Nektek ezt a tanulságos "történetet."

Ne akarj kereszteden könnyíteni!

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet -e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?

Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
míg végre elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább - indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek
- mondja magában.
De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb! - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön - megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
Mit tettem! - kiált kétségbeesetten.
Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!
S ott áll a parton keserű önvádban.

Aztán új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

Rálépek én is! Reménykedni kezd:
az ismeretlen idegen kereszt
hátha átsegíti.Rálép, de reccsen
lába alatt. Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram segíts! Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.

/ Ismeretlen szerző /

Kutyát sétáltató ember történetet.

Egy férfi meg a kutyája sétálnak egy úton. A férfi élvezi a

tájat, mikor ráébred, Ő már halott..

Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott

neki, hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt.

Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak.

Egy idő után elértek egy magas, fehér falhoz. Drága márványnak tűnt.

Hosszú sétány vezetett fel a domb tetejére, ahol egy magas boltív

húzódott, ragyogva a napsütésben.

Mikor elsétáltak a boltívig, akkor látták a hatalmas és lenyűgöző

kaput, az oda vezető út pedig mintha aranyból lett volna.

Megindultak a kutyával, és ahogy közelebb értek, észre vettek egy

asztalt az egyik oldalon, ami mögött egy ember ült.

Mikor még közelebb értek, megszólalt: "Elnézést, megmondaná, hogy hol

vagyunk, kérem?"

"Ez a Mennyország, uram!" válaszolt az ember.

"Remek! Kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.

"Természetesen, uram. Jöjjön csak be és azonnal hozatok egy pohár

jeges vizet Önnek." - invitálta be az ember és a kapu elkezdett megnyílni.

"Bejöhet a barátom is?" kérdezte a kutyusára mutatva.

"Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be.

Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és visszament az

útra a kutyussal együtt, hogy akkor inkább folytatja útját.

Újabb hosszú séta és újabb magas domb után elérkeztek egy föld útra,

ami egy tanya kapujához vezetett.

Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit soha sem zárnak be.

Kerítés sem volt.

Ahogy közeledtek a kapuhoz, észrevettek egy fának támaszkodó embert,

aki épp olvasott.

"Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.

"Természetesen. Ott egy kút, jöjjenek be" érkezett a válasz.

"A barátom is bejöhet?" kérdezte az utazó, a kutyusra mutatva.

"Van egy tálka a kút mellett" bólintott az idegen.

Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat.

Az utazó megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és letette a kutya elé.

Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa mellé.

"Mi ez a hely?" kérdezte az utazó.

"Ez a Mennyország" válaszolt a férfi.

"Ez furcsa. Egy fickó lentebb ugyanezt mondta"

"Úgy érti, az arany út a márvány kapukkal? Neeem. Az a pokol."

"Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?"

"Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik hátrahagynák a legjobb barátjukat."

Tehát..... néha azon gondolkodunk, miért kapunk mókás gépleveleket a barátainktól, sokszor egy sor írása nélkül.

Talán így már érthető lesz:

Mikor sok dolgod van, de kapcsolatban akarsz maradni, szerinted mit csinálsz? Továbbítasz egy kis derűt.

Mikor nincs miről beszámolnod, de kapcsolatban akarsz maradni, továbbküldesz egy tréfát.

Mikor mondani akarsz valamit de nem tudod mit vagy hogyan, továbbítasz egy viccet.

Abban is segít, hogy tudasd valakivel, emlékszel rá, fontos neked, törődsz vele.

Mit csinálsz?

Továbbítasz egy viccet!

Tehát, amikor legközelebb kapsz egy csattanót villámlevélben, ne arra gondolj, hogy megint kaptál valami hülyeséget, hanem arra, hogy valaki gondolt rád aznap, és hogy a barátod a számítógép másik oldalán küldeni akart Neked egy mosolyt!!!

Amúgy meg: bármikor szívesen látlak a vizes tálkámnál! :)

L'art pour l'art Társulat Altató dal

Nem tudom még,hogy ki vagy

Csak ezt az éjszakát

Összefogás dala - Együtt az ország - Augusztus 20.

Állat - kutya - cica gazdikereső!