"Egy szép szombat délután volt mikor barátnőmmel és párjainkkal a
jászberényi Neszűr dűlőin kocsikáztunk. Bizonyos okok miatt meg kellett
állnunk, megláttunk egy kiskutyát kuporogni egy akácfa tövében.
Megnéztük közelebbről, hogy él e szegénykém. Élt ám, de lehet jobb lett
volna neki ha nem. A kutyust hozzáláncolták a fához, a lánc a nyakán már
a húsába vájt. Szegénykém nagyon éhes volt és szomjas. Ő már nem
gondolta hogy jön valaki és segít rajta, mivel megásta a saját sírját.
Ilyet még nem láttunk élőben soha, csak az Animal Planeten. Még jó is hogy láttuk mert mikor megálltunk a kutyusnál, odajöttek hozzánk helyi férfiak, és ki akarták tépni a nyakából a láncot. Mondtuk: meg ne próbáld, hát te nem nézel állatrendőrséget?? Nekünk se kellett több, azonnal telefonáltam állatorvos ismerősnek, de sajnos ő nem volt a környéken, így megadta a helyi ügyeletes telefonszámát. Fel is hívtuk nyomban, kérdeztük tőle mi legyen, mit csináljunk? Kijön-e, vagy próbáljuk bevinni?!
Az ott lakóktól (akik egyáltalán nem törődtek a kutyussal) kértünk egy csípőfogót, hogy a fától eloldozzuk, és azonnal be a kocsiba, irány a doki. Ahogy odaértünk, és meglátta az orvos, elcsodálkozott hogy ő nyugdíjas állatorvos, de ilyen brutális állatkínzással még nem találkozott. Azt sem tudta, hogy is kezdjen hozzá az altatás után. Próbálkozott minden orvosi eszközzel, de behívott hogy vigyázzunk a kutyusra, ide ezek nem elegek.
Első próba: csípőfogó, nem jött be. Második próba: vasfűrész, nem sikerült ezzel sem. Harmadik próba: lemezvágó, ezzel végre sikerült megbontania a láncot, de a rozsdás fémet csak orvosi pengével sikerült lefejtenie. Mikor sikerült kiszedni a láncot behívott minket, hogy nézzük meg és fényképezzük le, és döntsük el, mi legyen, felébressze e még szegénykémet. Mi visszakérdeztünk, van-e esélye, erre ő azt mondta, hogy sok törődéssel, és megadva neki a régóta hiányt szenvedett feltételeket (és persze a sebéről is gondoskodni kell) van esélye.
Így persze hogy azt mondtuk, hogy akkor küzdünk érte. Ha ő volt olyan erős, hogy kibírta a megpróbáltatásokat, akkor nekünk sem lesz semmi gond. A doki elkezdte szépen kitisztogatni a sebet, majd szépen összevarrta. A kutyus már a második altató hatásából is kezdett ébredezni. Megkértük a dokit, hogy mivel nem helyben lakunk és nem pont a legjobbak az utak se, így ha lehet még egy altatót adjon be, hogy míg hazaérünk addig se fájjon neki.
Mikor hazaértünk és felnyitottuk a a csomagtartót, a kutyus már ébren volt. Egy mukkot se adott ki, pedig nyilván nagyon fájt neki. Nyugodt volt, érezte, hogy már jó helyen van, biztonságban. Gyorsan megcsináltam a helyét a kennelben, és beraktuk, hadd pihenjen. Csak vizet raktunk elé, hátha kijönne iszogatni. Úgy 3 óra múlva hallottuk hogy mocorog, kimentünk hozzá, és már teljesen éber volt. Vittünk neki konzerv kajcsit, ami nagyon tetszett neki, biztosak voltunk benne, hogy még soha nem evett ilyen finomságot. De vizet nem volt hajlandó inni a tálból, csak kézből, és azt is csak egy keveset. Kissé aggódtunk, de reméltük, hogy csak szégyenlősködik. Így is volt hál' istennek, 1-2 óra múlva ismét megpróbáltuk és akkor már ki is jött az ólból, és már ivott rendesen. Nagyon boldognak tűnt, már csóválta a farkát is. Úgy gondoltuk, hogy az első éjszaka lesz sorsforduló, hogy megmarad-e, de mikor láttuk, hogy már aznap este jött hízelegni, és várta a simogatást, megugatta a cicánkat is, akkor már tudtuk nem lesz itt gond.Másnap reggel mikor felkeltünk, és mentem ki vittem a reggelijét, és a fájdalomcsillapítóját akkor már kint nézelődött, ismerkedett a másik kutyusunkkal. Mikor bementem hozzá, már hátast is dobott, hogy vakargassam meg a hasát. Szerencsére most már teljesen jól van, igaz kissé félénk még, de amiket ki kellett állnia nem is csodálkozunk. Minden nap kap 2 fél fájdalomcsillapítót, és ellátjuk a sebét. Szépen gyógyul, nemsoká visszük vissza a dokihoz varratszedésre. Visszatérnék egy picit a kedves doktorhoz, aki azt mondta, hogy csak az anyagköltséget kéri el, de szerintünk még azt se kérte. Több mint 2 órát küzdött a kutyáért. Nagyon köszönjük neki.
Egy utolsó gondolat.
Az esetet nagyon egyszerű módon meg lehetett volna előzni:
1: Mikor kicsi volt, akkor kerülhetett rá a lánc, és csak meg kellett volna nézni, hogy szoros lett-e neki, ahogy nőtt.
2: Aki nem ér rá egy kicsit se, hogy figyeljen a kutyusára az NE TARTSON ÁLLATOT!
Nagyon sok fájdalomtól meg lehetett volna kímélni ezt a 2-3 éves kutyust.
Ilyet még nem láttunk élőben soha, csak az Animal Planeten. Még jó is hogy láttuk mert mikor megálltunk a kutyusnál, odajöttek hozzánk helyi férfiak, és ki akarták tépni a nyakából a láncot. Mondtuk: meg ne próbáld, hát te nem nézel állatrendőrséget?? Nekünk se kellett több, azonnal telefonáltam állatorvos ismerősnek, de sajnos ő nem volt a környéken, így megadta a helyi ügyeletes telefonszámát. Fel is hívtuk nyomban, kérdeztük tőle mi legyen, mit csináljunk? Kijön-e, vagy próbáljuk bevinni?!
Az ott lakóktól (akik egyáltalán nem törődtek a kutyussal) kértünk egy csípőfogót, hogy a fától eloldozzuk, és azonnal be a kocsiba, irány a doki. Ahogy odaértünk, és meglátta az orvos, elcsodálkozott hogy ő nyugdíjas állatorvos, de ilyen brutális állatkínzással még nem találkozott. Azt sem tudta, hogy is kezdjen hozzá az altatás után. Próbálkozott minden orvosi eszközzel, de behívott hogy vigyázzunk a kutyusra, ide ezek nem elegek.
Első próba: csípőfogó, nem jött be. Második próba: vasfűrész, nem sikerült ezzel sem. Harmadik próba: lemezvágó, ezzel végre sikerült megbontania a láncot, de a rozsdás fémet csak orvosi pengével sikerült lefejtenie. Mikor sikerült kiszedni a láncot behívott minket, hogy nézzük meg és fényképezzük le, és döntsük el, mi legyen, felébressze e még szegénykémet. Mi visszakérdeztünk, van-e esélye, erre ő azt mondta, hogy sok törődéssel, és megadva neki a régóta hiányt szenvedett feltételeket (és persze a sebéről is gondoskodni kell) van esélye.
Így persze hogy azt mondtuk, hogy akkor küzdünk érte. Ha ő volt olyan erős, hogy kibírta a megpróbáltatásokat, akkor nekünk sem lesz semmi gond. A doki elkezdte szépen kitisztogatni a sebet, majd szépen összevarrta. A kutyus már a második altató hatásából is kezdett ébredezni. Megkértük a dokit, hogy mivel nem helyben lakunk és nem pont a legjobbak az utak se, így ha lehet még egy altatót adjon be, hogy míg hazaérünk addig se fájjon neki.
Mikor hazaértünk és felnyitottuk a a csomagtartót, a kutyus már ébren volt. Egy mukkot se adott ki, pedig nyilván nagyon fájt neki. Nyugodt volt, érezte, hogy már jó helyen van, biztonságban. Gyorsan megcsináltam a helyét a kennelben, és beraktuk, hadd pihenjen. Csak vizet raktunk elé, hátha kijönne iszogatni. Úgy 3 óra múlva hallottuk hogy mocorog, kimentünk hozzá, és már teljesen éber volt. Vittünk neki konzerv kajcsit, ami nagyon tetszett neki, biztosak voltunk benne, hogy még soha nem evett ilyen finomságot. De vizet nem volt hajlandó inni a tálból, csak kézből, és azt is csak egy keveset. Kissé aggódtunk, de reméltük, hogy csak szégyenlősködik. Így is volt hál' istennek, 1-2 óra múlva ismét megpróbáltuk és akkor már ki is jött az ólból, és már ivott rendesen. Nagyon boldognak tűnt, már csóválta a farkát is. Úgy gondoltuk, hogy az első éjszaka lesz sorsforduló, hogy megmarad-e, de mikor láttuk, hogy már aznap este jött hízelegni, és várta a simogatást, megugatta a cicánkat is, akkor már tudtuk nem lesz itt gond.Másnap reggel mikor felkeltünk, és mentem ki vittem a reggelijét, és a fájdalomcsillapítóját akkor már kint nézelődött, ismerkedett a másik kutyusunkkal. Mikor bementem hozzá, már hátast is dobott, hogy vakargassam meg a hasát. Szerencsére most már teljesen jól van, igaz kissé félénk még, de amiket ki kellett állnia nem is csodálkozunk. Minden nap kap 2 fél fájdalomcsillapítót, és ellátjuk a sebét. Szépen gyógyul, nemsoká visszük vissza a dokihoz varratszedésre. Visszatérnék egy picit a kedves doktorhoz, aki azt mondta, hogy csak az anyagköltséget kéri el, de szerintünk még azt se kérte. Több mint 2 órát küzdött a kutyáért. Nagyon köszönjük neki.
Egy utolsó gondolat.
Az esetet nagyon egyszerű módon meg lehetett volna előzni:
1: Mikor kicsi volt, akkor kerülhetett rá a lánc, és csak meg kellett volna nézni, hogy szoros lett-e neki, ahogy nőtt.
2: Aki nem ér rá egy kicsit se, hogy figyeljen a kutyusára az NE TARTSON ÁLLATOT!
Nagyon sok fájdalomtól meg lehetett volna kímélni ezt a 2-3 éves kutyust.
