Az ördög számtana

Jaehoon Lim -2011 Le Plus Grand Cabaret Du Monde.

A Kristálypalota.....

A kristálypalota /...az angyalok köztünk járnak.../ Élt egyszer régen egy nagyon-nagy építész. Olyan tehetséges volt, hogy az emberek csodájára jártak munkáinak, de ő mást szeretett volna; valami igazán nagyot alkotni, ami az idők végezetéig hirdeti majd emlékezetét. Sokáig gondolkodott, sokáig tervezett, míg egy nap végre megszületett a nagy mű. Évekig tartott még, mire felépítették, de ő nem sajnálta az időt, és nem sajnálta az aranyat sem, amit ráköltött. És aztán felvirradt végre az a hajnal is, amikor a kelő nap sugarai először simogathatták a csodálatos üvegpalotát, ami kristályként ragyogott bele a sivatag hideg sötétjébe. Pompázatosan szórta ragyogását a megannyi fényes felület, mindenki néma tisztelettel csodálta, aki csak arra járt. Ezertornyú, százszobás ékkő volt ez a teremtés tiszteletére. És akkor az építész karjait kitárva kiállt a palota legfényesebb erkélyére, és azt mondta a népnek: - Gyertek be, és nézzétek, és a szívetek teljen meg örömmel és gyönyörűséggel, valahányszor csak itt jártok! Nektek építettem, hogy a bennetek rejlő jót visszatükrözhessem, ezáltal váljatok még jobbá. Tiétek itt minden, hazajöttök, ha erre jártok, és én nem kérek semmit sem cserébe. És az emberek bementek a palotába és csodálták, mert annyira gyönyörűséges volt. Aztán az egyikük azt gondolta, hazavisz valamit belőle, nem sokat, csak egy díszt, hogy otthon is érezhesse, amit ott. Letört, hát, egy fényes darabot, és a zsebébe rejtette. Meglátta ezt egy másik ember, és ő is hasonlóan cselekedett. Egyre-másra hordták el a részeket, addig-addig, míg a palota belseje már kezdett megkopni. Akkor fitymálni kezdték: nem is olyan szép ez, hiszen törött, és hiányzik is belőle, lám, hány helyen. Az építész elszomorodott, és bezáratta a kapukat, de a palota kívülről még mindig csodálatos ékkőként ragyogott. Minden reggel ezerszeresen tükrözte vissza a nap fényét, és az utolsó sugarak is az ő falaitól búcsúztak késő este. És sokaknak ez nem tetszett, és nem tetszett az sem, hogy önnön arcképüket látták, mindahányszor csak rápillantottak. Néhányan követ ragadtak, és betörték vele az üvegablakokat. És ahányszor az építész kicserélte, ők újra betörték. Aztán az építész sövényt ültetett a falak és az emberek közé, hogy ne rongálhassák meg a palotát, de csodálhassák, és feltöltekezhessenek a látványától, ha arra van szükségük. De az emberek átlépték a sövényt, így ő magasabbat ültetett. És az emberek köveket dobáltak a sövény felett az ablakok felé, így ő áthatolhatatlan erdőt vont köré, ahonnan már csak a tornyok látszottak, hirdetve, itt vagyunk, ha szükséged van ránk, megtalálsz. És az emberek panaszkodni kezdtek: bánt a fényesség, bánt a ragyogás, amit a tornyokról visszatükröződő nap okoz. Az építész szomorúan hallgatta, szíve megtelt fájdalommal, és hatalmas falakat vont a palota köré, olyan hatalmasakat, hogy már látni sem lehetett, mi van mögötte. És az emberek azt mondták, de látjuk a falakat, és tudjuk, mi van mögöttük, és az építész a falakat is bevonta sötétzöld repkénnyel, mely hasonlatossá tette őket a dzsungelhez. És akkor az emberek megnyugodtak. És telt az idő, az emberek megöregedtek, a falak komoran álltak, lassan senki nem emlékezett már, mi van mögöttük. Új idők jöttek, új emberek, rosszabbak az előzőeknél, mindig csak rosszabbak. Már csak a gyermekek szíve volt tiszta, ők érezték, hogy valami nincs rendben a világgal, és sírtak. És akkor az öregek mesét szerettek volna mondani, hogy megnyugtassák őket, de senki nem emlékezett már a mesékre sem. Vagyis majdnem senki. Egy valaki járta csak a környéket rendületlenül, be-betért néha egy-egy házba, ahol szívesen látták. Olyankor a gyermekek körbeülték a jóságos öreget, mert érezték a belőle áradó szeretetet. Ő pedig mesélni kezdett. Egy fényes palotáról beszélt, ami hasonlatos az angyalokhoz, álruha mögé rejtőzik, hogy csak az láthassa meg, akinek szíve tiszta, és nem fél a saját tükörképétől... És azok a gyermekek, akik hallották ezt a mesét, keresők lettek. A városokat járták folyvást, belestek minden repedésen, benéztek minden mögé, hogy megláthassák a ragyogást. A többi ember csak nevetett rajtuk, azt mondták álmokban élnek, de ők tudták, mit keresnek, és egy nap mindegyikük rátalált. És azok az emberek, akik csak nevetni tudtak másokon, végül egyedül maradtak, de nem bántak meg semmit soha. Egyedül nézték a hideg, sivatagi éjszakát, egyedül hajtották álomra fejüket, és folyton csak panaszkodtak, hogy kevés a fény... /"Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem"/

Tanulságos történet ...

Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját: - Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony. - Ezt nem értem! - mondja a kisfiú - És ezt soha nem is fogod megérteni...-válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is. - Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül? - Minden nő ok nélkül sír. - Ez volt minden, amit az apa válaszolt. A fiúcska felnőtt, férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat. - Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja, egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára tesz a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e? És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától, de még nem is attól, ahogyan a haját viseli. Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.

Celine Dion - Caruso

Mindent megoszt egymással a két barát (videó)

Hogy összetartanak az állatok!!