Állatok beszéde...

Medve

- Mindig ölelnék, mindent, a világot,
a fát, a sziklát, a kisgyerekeket,
vagyok a lompos és otromba jóság,
a láncra vert, esetlen szeretet...



Vadkan

- Zrinyi Miklósnak aljas gyilkosa.
Röfögve száz alakot öltök,
s amint elbántam a dicső magyarral,
ármánykodással vagy kemény agyarral
irtok a földön mindenféle költőt.



Víziló

- Csak azt tudom, hogy lenni, enni jó!
Leírni szörnypofám nincs semmi szó!
Iszonyú száj, hús-poklokhoz nyíló!
Négyszögletes tömb, kétezer kiló!
Grammban kimondva ép két millió!
Egyiptom álma! Roppant vízió!
Lidércnyomás! Húszmázsás víziló!




Nyúl

- Bátor vadász, ki átlövöd acéllal
alázatos és tiszta szívemet,
tiszteld az én százszor-szent gyávaságom,
ki meghalok, az életért zokogva,
mint az egyéves, síró kisgyerek.
Madarak beszéde



Hattyú

- Hogy énekelnek mindenféle fattyúk,
pimasz veréb, csicsörke, banka, vadtyúk,
mi hallgatunk a zűrzavarba, hagyjuk,
csivogjanak, legyen meg akartatjuk.
Csodásan úszunk a csodás halálba,
de ottan az igaz dalt megtalálva
az égre sírunk, gőgös, néma hattyúk



Holló

- Rég dalolt meg engemet már híres versében Poe Edgár,
és habár a század eljár, nem múlt el egy sora sem.
Most is itt ülök s előre károgok, miként a dőre
pusztulás vad hirdetője, a zord rímet keresem.
Gyászruhámban, kárvallottan a bús rímet keresem,
s azt üvöltöm: "Sohasem!"



Sirály

- Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!
S bírál!
Vészben-viharban vijjogó király!
Sirály!



Kolibri

- Kincs voltam, el-nem-múló, fényes ékszer,
de szárnyra keltem, élni, csélcsap ésszel.
Bolond is vagy, ha hírrel megelégszel.
Csókolni itten nem lehet elégszer.
Őrjöngj, röpülj, s örülj, ha lázban égsz el.



Rovarok beszéde



Hangya

- Földmívelő a hangya.
A szorgalom a kenyere s kalandja.
Ha langy a
nyár, nézi, hogy nő télre a kalangya.



Darázs

- Fekete sárga gyilkos, tőr kezében:
darázs!
Izgága röpte, ideges zúgás:
varázs!
A seb, melyet döf, izzó, lángoló-vad:
parázz



Lepkék beszéde



Galathéa

- A madarak zenészek.



Én nem tudok dalolni, ámde nézek.



Ha színeket rakétáz a tenyészet,



úgyis megértem a dicső Egészet.



Fészek



nélkül csapongok így a feslő



virágra, részeg,



bohém és néma festő.



Válasz



Megmondom a fáknak:
susogják este,
Ha lila szirmú az ég,
hogy szeretlek.

Megmondom az éjszakának -
- lágy leple
Álmodat lesve mondja el:
szeretlek.

Megmondom a köveknek:
kigyúlva
Talpad alatt dalolják,
hogy szeretlek.

Megmondom a folyónak -
- örök útja
Két partjára e szót írja:

SZERETLEK!